2012. július 24., kedd

Kallos Serical Latte tejproteines hajpakolás - tejes kényeztetés a hajnak

Véleményem szerint egy jó hajpakolás sosem árt a hajnak, sőt... Persze itt is meg kell találni azt, ami a legjobban beválik. Próbáltam már az Elséve Tükörfény pakolást, a Garnier Fructis 1 perces regeneráló pakolást,  Gliss Kur Ultimate Repair pakolást, és volt 1 - 2 Avonos is. Ezek közül azonban egyik sem győzött meg igazán, nem sok változást fedeztem fel a hajam állapotán tőlük. Fodrász ismerősöm ajánlotta a Kallos Serical Latte tejes pakolást, azt mondta, hogy az ő szőkített, töredezett hajával csodát tett. Ezt nem hagyott nyugodni, így vennem kellett nekem is.
Mikor a dobozt kinyitottam, már akkor lenyűgözött az illata. Olyan tejes - vaníliás - karamellás keverék, és annyira jó, hogy az embernek szinte kedve lenne megkóstolni. De ez nem hiszem hogy jó ötlet, így tegyük inkább a hajunkra! A leírás szerint fél órát kell rajta hagyni, én valamikor tovább is szoktam, akár 40 - 50 percet, attól függ mennyire érek rá. Lemosás után a hajam csodálatosan selymes és fényes lesz tőle, és a finom illat még másnap is érződik. Bátran állíthatom, hogy az eddigi hajpakolásaim közül ez a legjobb. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

1 literes kiszerelésben lehet kapni, én már kb. 2 hónapja használom hetente 2-szer, és még mindig 3/4-ig van, pedig aztán nem spórolok vele, jól belemarkolok, és ami a kezembe kerül azt mind rákenem a hajamra.

Elsősorban a végébe szoktam belemasszírozni, de a tövére is kerül belőle, viszont megnyugtatásként zsíros hajú "sorstársaimnak" üzenem, hogy egyáltalán nem zsírosítja a hajat, amennyiben rendesen kimossátok belőle.

Rögtön samponozás után szoktam alkalmazni, rákenem a vizes hajamra, majd egy csattal felfogom a fejem tetejére, és így marad minimum fél óráig.

Szóval:

  • Mi ez? Kallos Serical Latte tejproteines hajpakolás
  • Hol? Csak fodrászboltban láttam eddig, nem hiszem hogy máshol is árulnák
  • Mennyiért? Az 1 literes "bödön" 880 Ft volt. 


Próbáljátok ki, szerintem nagyon jó!!!

6 megjegyzés:

  1. vettem én is, 790 Ft volt, One Euro Market-ben, iszonyat jó, tegnap este használtam hajmosás után, még mindig érzem az illatát és nagyon puha tőle a hajam, de nem száll össze-vissza.
    http://www.iparfumeria.hu/FotoCache/view/7/kallos/kallatw_kmsq10.jpg (én ilyet találtam)

    VálaszTörlés
  2. Ez is majdnem ugyanaz, ez a Kallos Latte tejes kivonató hajpakoló krém :) infók és vélemények róla itt: http://kremmania.hu/kremek/kallos-latte-tejes-kivonatu-hajpakolo-krem

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Nekem van egy teljesen bontatlan bödönöm, amit szívesen eladnék, ugyanis még az előző bödön negyedénél sem járok... Úgyhogy minimum 1 évre még el vagyok látva a csodaszerrel :) 1 literes kiszerelés, 750 Ft-ért. Budapesten kék metró vonalán át is tudnám adni. Akit érdekel, írjon nekem a vali777@t-email.hu címre! Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kirakom a Facebook oldalra, hátha így jobban felfigyelnek rá ;)

      Törlés
  4. Én a placentást használtam évekig, most átváltottam az argánosra, mert az kimondottan festett hajra való. Imádom mindkettőt, nagyon jó termékek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azokat még nem próbáltam, neked milyen tapasztalataid voltak/vannak velük???

      Törlés