2012. augusztus 2., csütörtök

Káros szenvedélyem a hajápolásban

Ez a bejegyzés már érlelődik egy ideje, de most jött el az ideje, hogy közzé is tegyem :)

Az utóbbi hónapokban elkezdtem jobban odafigyelni a hajamra, mert szeretnék egészséges, szép hosszú hajat. Fokozatosan igyekszem megszabadulni a szilikont és egyéb káros anyagokat tartalmazó termékektől, hátha ez rajtam is segíteni fog.

Egy valami van viszont, amiről sajnos nem tudok lemondani, ez pedig a hajvasaló használata. Igen, tudom hogy káros. Tudom, hogy szinte szétégeti a hajszálakat, és nagyban felelős a töredezésért. De sajnos bármennyire is szeretném, nem tudom abbahagyni a használatát. A hajam nagyon dús, vastag, erős szálú, (a hajtípusom meghatározásáról írtam a múltkor), folyamatosan ritkíttatnom kell, de még így is elég nehéz vele bánni. Hajmosás után a fejem egyszerűen katasztrofális, amíg nem segítek rajta vasalóval.
De elég is a szavakból, beszéljenek inkább a képek.


Íme a hajam mosás után, hajvasaló nélkül. Azért raktam ekkora méretbe a képet, hogy jól látható legyen, hogy a kis hajszálak össze - vissza állnak, és akármennyire fésülöm így maradnak. Ne szépítsük a dolgot, úgy nézek ki, mint akit jól megtéptek, vagy megrázott az áram. Az alja ugyan nem látszik, mert egyedül tudtam csak fotózni, de ott már jobb a helyzet, csak a vállamig ilyen gázos. A frufrum sem úgy áll, ahogy kellene. A rövid hajszálak nem töredezettek, hanem a ritkítás miatt ekkorák. Arról sem tudok lemondani, mert nagyon dús hajam van, és ha meghagyom az összeset, úgy nézek ki mint, egy oroszlán (ITT van róla kép).

És így nézek ki hajvasalás után. A kis hajszálak szépen a fejemre lapultak, a hajam sima és selymes lett, nyoma sincs a torzonborz hatásnak. A frufrum is szép sima, az egész hajamnak szebb tartása van. Így már sokkal vállalhatóbb a fejem, ki merek merészkedni az utcára is :) Kár, hogy magától sosem lesz ilyen szép sima a hajam :(

A két kép között ordít a különbség, gondolom ezek után már nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért ragaszkodom a hajvasaló használatához. Az én hajam sajnos ennyire szerencsétlen. Nem egyenes, de nem is hullámos, emellett iszonyatosan dús, erős, vastag szálú, hajlamos a töredezésre. Sokkal több gondom van vele, hogy normálisan álljon, mint annak, akit egyenes, vékonyszálú hajjal áldott meg a sors.

És most lássuk, mi történt a két kép készülte között :)

A megszáradt hajamat befújtam Syoss hővédő spray - vel, hogy legalább valamennyire mérsékeljem a hajvasaló káros hatását.
Ezután jön maga a vasalás. Ehhez az Imetec Bellissima B25-ömet használom, aminek kerámia és jade kristály bevonatú lapjai vannak, ezáltal egy kissé kíméli a hajat.
Ami fontos: nem vasalom ki az egész hajamat, csak a töveinél, körülbelül vállig. Ez a kritikus rész, a végeit már nem szeretném kitenni a 180 fokos hőnek, szükségtelenül. Ott marad benne 1 - 2 enyhe hullám, ez nem zavar, legalább nem teljesen szögegyenes a hajam. Ez az egész procedúra nagyjából 10 percig tart.

Ezután átfésülöm a hajamat, majd jöhet egy kis hajlakk, hogy a tartás megmaradjon. Jelenleg az Isana 4-es erősségű hajlakkját használom:

És így már sokkal normálisabban nézek ki.

Tudom, hogy ezt sem kellene, hogy nem szabadna hajvasalót használnom, ha szép és egészséges hajat akarok. De sajnos enélkül nem megy, erről nem tudok lemondani, hogyha vállalható kinézetet szeretnék. Ez a képeken nagyon jól látszik. Nekem nem azért kell vasalnom, mert van benne 1 - 2 hullám ami idegesít, hanem mert különben kész katasztrófa a hajam.

Ha valaki esetleg tudja, hogy hogyan érhetném el a 2. képen látható eredményt kíméletesebb módon, az nyugodtan megírhatja az ötletét. Én nyitott vagyok az újdonságokra!!! ;)

5 megjegyzés:

  1. szijja én hallotam egy nagyon jó megoldásról de sajnos drága.. a keratinos haj kiegyenesítés nézz utána :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utánaolvastam, a leírások alapján valóban jó dolog lehet :) Kár, hogy ahhoz képest h ilyen drága, csak max. 3 hónapig jó... :( évente kb. 100 000-be kerülne így :(

      Törlés
  2. Én ellátogattam a fodrászomhoz szintén egy keratinos hajegyenesítéses kérdéssel. Meglepetésemre lebeszélt róla, pedig az ő pénztárcájába került volna a lóvé, amit kiadtam volna érte (:O). A válaszát azzal indokolta, hogy nekem sem hiányozna az a károsodás ami a kezelés után marad (a hajam olyasmi mint a tiéd, csak a teteje hullámos, az alja birka göndör). Azt mondta, hogy ugyan annyira károsítja a hajat mint a dauer, csak fordítva. Nem is volt több kérdésem..

    VálaszTörlés
  3. http://weheartit.com/entry/84049056/search?context_type=search&context_user=xDoItYourselfx&page=2&query=straight+hair

    VálaszTörlés
  4. Szia.:-) Bocsi, ez nem ide tartozik, de muszaj megkerdeznem, mert epp hasonlo hajszint szeretnek. Ha jol latom sotetkek (?) hajad van, es azt szeretnem kerdezni, hogy milyen festekkel fested a hajad ami ilyen tartos. ? Koszi a valaszt.:-)

    VálaszTörlés