2012. szeptember 28., péntek

Visszavett tempó

Akik már a blog indulása óta olvasnak, azoknak biztosan feltűnt, hogy mostanában egy kicsit megritkultak a bejegyzések.

Eleinte volt, hogy napi 2-3 posztot is írtam, mostanra ez lecsökkent heti 3-4-re.

Ez nem azért van, mert kezdem megunni a blogolást, szó sincs ilyesmiről! Egyszerűen csak mikor indítottam a blogot még nyár közepe volt, elég sokat voltam itthon, bőven volt időm bejegyzéseket írogatni, fényképezgetni, körmözni, hajazni, stb...

Azonban mióta elkezdődött a suli, alig van időm bármire is. Reggel fél 7-kor elindulok itthonról, délután 4-5 óra felé érek haza, és akkor ugye még tanulni is kellene... szóval már blogolni sincs annyi időm mint eddig. A hétvégéimet pedig továbbra sem itthon töltöm, így az is kiesik.

A smink rovatot is azért indítottam, hogy majd suliidőben, mikor sminkelek, felrakom minden nap, hogy éppen mit "alkottam" az arcomra. Azonban ez sem olyan egyszerű, mint gondoltam, mert reggel mindig sietek, esély sincsen arra, hogy még fényképezgetni is jusson időm, délutánra pedig már kissé lejön, elmaszatolódik a smink, nem szép már. Na de ez még nem lejátszott téma, majd kitalálok rá valamit :)

Több blogot is követek, de sajnos oda sem tudok már annyit kommentálni mint eddig, örülök ha a sajátomba össze tudok hozni egy bejegyzést.

Mindezeket nem azért írtam, mert panaszkodni szeretnék, eszemben sincs. Én döntöttem a suli mellett, én akartam tanulni még 2 évet.

Csupán azt szeretném elkerülni, hogy leírjatok egy olyan bloggernek, aki már elvesztette a kezdeti lelkesedését a blogolás iránt, és már csak hébe - hóba írogat. Még mindig ugyanolyan örömmel írok ide, mint az első nap, és remélem ez még sokáig így is fog maradni.

Úgyhogy ha nem is minden nap, de továbbra is érkeznek majd a bejegyzések Dia bloggertől ;) Olvassatok továbbra is :)


2012. szeptember 27., csütörtök

Cookie love körmök

Mint azt már olvashattátok, kedden ismét két új lakkal gyarapodott gyűjteményem :)

Ezek közül teszteltem most az elsőt, a 120-as cookie love nevű árnyalatot. Ezt a lakkot még Ani blogján láttam, rögtön meg is tetszett, nagyon szép volt a körmein. Az üvegben kicsit más színe van, ha csak így a boltban látnám, nem biztos hogy megvenném, így azonban már tudtam, hogy mire számítsak. Nekem személy szerint a mézeskalács jut eszembe a színéről :)

Íme így fest az én körmeimen:

Természetes fényben:



 Lámpafényben:



(Ezek a képek 2 nappal a lakkozás után készültek, ezért itt - ott már látható egy kevéske kopás)


Ezeket használtam hozzá:

  • essence colour&go 120 cookie love
  • essence XXXL Shine Gel - Look top coat
  • Nail Sticker 3D Design Nail Art körömmatrica

2012. szeptember 26., szerda

Kézfertőtlenítés...miért fontos???

Ez egy kissé rendhagyó bejegyzés lesz, hiszen tulajdonképpen egyik kategóriába sem tartozik, mégis úgy érezem, hogy írnom kell róla, és megállja a helyét egy ilyen "csajos" blogban.

Nem tudom a ti sulitok/melóhelyetek hogy áll ezzel, de nálunk a mellékhelyiségek borzalmas állapotban vannak. Az előző sulimban teljesen felújított WC-k voltak, hófehér csempével, kulcsra zárható ajtókkal, mozgásérzékelős világítással, hatalmas tükrökkel a mosdók felett. Mindig szép tiszta volt, WC papírból és szappanból soha nem volt hiány, és működött a kézszárító is.

Mikor az első tanítási napon felkerestem a WC-t a mostani sulimban, teljesen ledöbbentem. Mocskos, koszos, igénytelen, nincsenek teljesen külön fülkék, hanem csak válaszfalak a wc-k között, amik vagy 10 cm-rel a föld fölött kezdődnek. Ez még nem is lenne akkora baj, ha a 4 WC-ből nem lenne 1 mindig rossz, 2-nek pedig alig lehet becsukni az ajtaját, így marad 1 ami használható. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy papír, szappan, kézszárító nincs, sőt még a csapok sem működnek normálisan, az egyik telibe fröcsköl, a másik pedig éppen hogy csak csöpög.

A poszt témája azonban nem az iskolai mellékhelyiségekről való panaszkodás, mert ez ellen sajnos semmit sem tudunk tenni. Illetve egy - két apró dolgot mégis.

Az már természetes, hogy egy ilyen helyre úgy megyünk be, hogy van nálunk zsebkendő. Így a WC papír gondot megoldottuk. Mi a helyzet azonban a használat utáni kézmosással? Mivel a higiénia valószínűleg egyenlő a nullával, ezért a sima vízzel való kézmosás aligha elegendő, hogy megszabaduljunk a kezünkre került rengeteg baktériumtól.

Ezért hordok magamnál már egy ideje a táskámban ilyet:


Ez egy antibakteriális kézfertőtlenítő gél, a kórházakban használnak hasonlót. Minden WC használat után nyomok belőle egy keveset a tenyerembe, eldörzsölöm, és pár perc alatt beszívja. Nagyon kellemes illata van. Hogy miért jó ez? Mert sokkal jobban tisztít és fertőtlenít, mint a sima csapvíz. És így legalább nem kell hozzányúlnom a csaphoz sem, ami nyilván szintén tele van bacikkal. Miután kimegyek a mosdóból, akkor szoktam használni, így a kilincsről sem marad a kezemen semmi. Nem csak nekem, hanem lassan a fél osztálynak van ilyen. Tény, hogy nyugodtabban nyúlok a kajámhoz utána.

Mindenkinek ajánlom, akinek a sulijában vagy a munkahelyén hasonló állapotok uralkodnak mint nálunk, esetleg gyakran keres fel nyilvános WC-ket.

  • Mi ez? Antibakteriális kézfertőtlenítő gél, kis kiszerelésben
  • Hol? Ez itt Isana márkájú, tehát csak a Rossmann-ban lehet kapni. Van még valami Hygienie nevű is, azt már máshol is láttam.
  • Mennyiért? Ha jól emlékszem, 299 Ft volt.

2012. szeptember 25., kedd

Új essence lakkok

Ma megint beterveztem egy afféle "lazítós vásárlást" suli után (rám is fért 8 óra után), úgyhogy szokás szerint a Rossman felé vettem az irányt.

Lassan kezdenek beszállingózni az új essence lakkok, ma már eléggé fel volt töltve a készlet, úgyhogy gyorsan le is csaptam rájuk (sajnos a drágulás miatt most már csak 2 db jött ki egy ezresből meg némi apróból, amivel nagyon nem vagyok kibékülve).

A következő "áldozatok" végezték a kosaramban:


  1. essence colour&go 120 cookie love (ezt a lakkot még Aninál láttam, és azonnal megtetszett)
  2. essence colour&go 133 oh my glitter! (már régóta szerettem volna egy lila lakkot, ami nem olyan világos mint a Multi Dimension, de nem is olyan sötét, mint a Vampire's Love, hanem valahol a kettő között van)

Úgyhogy elfogadtam a megváltoztathatatlant, és elkezdtem én is a megújult essence lakkok gyűjtögetését :)

Hamarosan jönnek az új manikűrök ;)

Nektek van már új essence lakkotok???

2012. szeptember 20., csütörtök

Sminklemosás - ahogy én csinálom

Aki hozzám hasonlóan minden nap sminkeli magát a suliba, vagy a munkahelyre az nyilvánvalóan tudja azt is, hogy a sminket nem csak felvinni kell, hanem lemosni is.

Ehhez pedig nem mindegy, hogy milyen termékeket használunk, és mikor.

Valaki csak este fürdéskor mossa le a sminkjét, én rögtön, mikor hazaérek. Valahogy nem tudnám elviselni, hogy még otthon is sminkben legyek, arról nem is beszélve, hogy a bőrnek is kell szellőznie.

Én minden nap használok alapozót, púdert, korrektort, szemceruzát, szemhéjfestéket, szempillaspirált, tehát elég sok mindent. Ezeket sima vízzel nem lehet rendesen lemosni. Ha máshol vagyok, amikor meg akarok szabadulni a festékektől, akkor sminkeltávolító nedves törlőkendőt használok, otthon viszont ennél jóval alaposabb vagyok.

Íme a Dia - féle sminkeltávolítás step by step:

  1. Fogok egy vattakorongot, és öntök rá egy kis Balea vízálló szemfestéklemosót. Ez egy olajos folyadék, két rétegű, össze kell rázni a legjobb hatás eléréséhez. Pár csepp a vattára, és nagyon szépen lehozza a szemhéjpúdert, és a szempillaspirált (a vattát NE dobjuk ki utána).
  2. Még mindig maradok a Baleánál, most egy fültisztító pálcikára cseppentek belőle, ezzel tudom letörölni a szemceruzát, és közvetlen a szemem alatti részt. Vigyázat, szembe kerülve csíp!
  3. Megvagyunk tehát a szemfesték lemosásával, most az arc többi része jön. Egy kis vízzel benedvesítem, majd fogom a Clean&Clear Shine Control mindennap használható bőrradíromat. A tenyerembe nyomok egy keveset, és felviszem a teljes arcomra, és körkörös mozdulatokkal finoman masszírozni kezdem. Nagyon szeretem ezt a terméket, mert tisztít és radíroz is egyben, de nem túl erős és nem szárít, tehát tényleg minden nap használható. 
  4. Most bő vízzel lemosom az arcradírt. Egy kissé nehézkesen jön le, de pár perc után minden gond nélkül eltűnik :) 
  5. Fogok egy törülközőt, és megtörölgetem az arcomat. A bőröm érezhetően tiszta, puha és friss lett. 
  6. Néhány szemceruzánál előfordul, hogy ezek után még mindig marad egy kis fekete foltocska a szemem alatt. Ilyenkor előveszem a Baleás vattát (ezért írtam, hogy ne dobjuk még ki), és a tiszta felével pár mozdulattal letörlöm, utána meg törülközővel a lemosót is.

Ja igen, még egy fontos dolog: a sminklemosáshoz mindig használjuk külön törülközőt! Mert akármennyire is igyekszünk, mindig marad egy kevés fekete rajtunk, ami aztán a törülközőn landol, és szép kis foltok lesznek rajta. Amit pedig elég nehezen (vagy egyáltalán nem) lehet kimosni. Ezért aztán jobb, ha erre a célra befogunk egy olyan törcsit, amit nem annyira sajnálunk :) (Hugom egy időben mindig azt használta, amelyik éppen a keze ügyébe került, és egy idő után fekete volt az összes törülköző. Mondanom sem kell, nagyon örültem neki.)

Így leírva elég hosszadalmasnak tűnik, de higgyétek el, a valóságban ez a műveletsor nem tart tovább 5 percnél. Ennyit pedig szerintem minimum rászánhatunk a bőrünkre egy nap :)

 

Ti hogyan távolítjátok el a sminketeket???

2012. szeptember 16., vasárnap

Klasszikus színek, kicsit feldobva

A héten vettem egy szép piros lakkot, amit ezen a hétvégén fel is avattam :)

A sima piros lakkozás túl unalmas lett volna, ezért egy kissé feldobtam a manikűrt, a klasszikus piros - fekete párosítással, és egy kis mintával. Bár nem teljesen olyan lett, mint amilyenre számítottam, de azért publikálható:




Sajnos egész nap borult idő volt, így nem tudtam olyan képet készíteni, amin napfényben is látszik a lakkozás.

Ezekkel készült:

  • Flormar nail enamel 321
  • essence Nail Art Cracking 01. Crack me! black
  • essence XXXL Shine Gel - Look top coat
  • Nail Sticker 3D Design Nail Art körömmatrica

A Flormar márkájú lakkot most használtam először.
Első benyomások:
- erőteljes színe van, szépen fed, gyakorlatilag 1 réteg is elég lenne, én azonban már megszokásból is  mindig két réteget kenek fel
- a kupak fogása egy kicsit furcsa, de az ecsettel könnyen lehet dolgozni, szépen elteríti a lakkot
- tartósság szempontjából nem a legjobb: más lakkok simán kibírnak 4 - 5 napot is a körmömön, ez pedig már másnap lepattogott 4 ujjamon is, pedig nem csináltam semmi különöset. Képet is hoztam róla:



(és persze mire a lakkom tönkrement, a nap kisütött :)  )

2012. szeptember 14., péntek

Utánpótlás

Épp tegnap vettem észre, hogy már alig van az Alterra samponoban, így ma hazafelé beugrottam a Rossmann-ba venni egyet. Ez most nem a szokott "helyem" volt, hanem egy másik bolt, kissé messzebb.

Kellemes meglepetésként ért, hogy itt szinte mindenből nagyobb a választék, mint a másikban (pl. rengeteg új essence lakk is van).

A samponoknál is ez volt a helyzet. Találtam ugyanis egy új fajta (legalábbis nekem az, mert még nem láttam ilyet) Alterrát, mégpedig ezt:


Alterra Regeneráló Sampon makadámdió és füge

A többi már egyszerű: megnézegettem, megszagolgattam, megszerettem, megvettem! :)

Teszt hamarosan ;)

2012. szeptember 12., szerda

Készüljünk az őszre - sminkleltár

Ezt a bejegyzést elvileg a nyári szünet utolsó napjaiban terveztem volna megírni, ám a már sokszor említett nethiba miatt ez akkor nem sikerült. Ettől még viszont nem tettem le arról, hogy megírjam :)

Ha ősz, akkor sulikezdés. Suliban pedig (akárcsak egy munkahelyen) egy nőnek mondhatni kötelessége, hogy reggelente eltüntesse magáról a kialvatlanság és a fáradtság jeleit, ez pedig egy kis sminkkel a legkönnyebb.

Jómagam csak az első OKJ - s sulimban szoktam rá a napi sminkelésre, előtte reggelente lusta voltam rá, és nem is igazán érdekelt a dolog. Szerettem sminkelni, de csak akkor ha volt rá elég időm, és valami különleges alkalom volt. Máig emlékszem, hogy az osztálytársaim hogy meglepődtek, mikor megláttak a szalagavatón kisminkelve. Azt mondták teljesen más vagyok így, alig lehet rám ismerni. Következő ősztől napi programmá vált nálam a sminkelés.

Na de elég is a kitérőkből, ma egy kis leltárt készítettem arról, milyen sminkjeim vannak jelenleg.

(Megjegyzés: a lista nem teljes, a nyáron "rejtélyes körülmények között eltűnt" darabok felkutatása folyamatban van.)

Alapozók és korrektorok:
  • Astor mineral match alapozó
  • Maybelline Affinitone Mineral alapozó (az abszolút kedvenc)
  • Maybelline pure cover stick korrektor
  • Rimmel Hide The Blemish korrektor


Púder:

  • AVON Color Trend bőrszínhez igazodó púder


Szemceruzák és szempillaspirálok:


  • AVON Color Trend plump out szempillaspirál
  • AVON SuperShock Zodiac szempillaspirál
  • Rimmel szemceruza (barna)
  • AVON Color Trend pencil play szemceruza (fekete)



Szemhéjpúderek:


  • Paris 4 részes lila paletta
  • Paris 4 részes rózsaszín - lila - bézs - kék paletta
  • essence smokey eyes set
  • csillámos, zselés szemhéjfesték (nem tudom a márkáját)
  • 2 részes barna - fehér szemhéjfesték (szintén nem tudom, milyen fajta)
  • AVON Color Trend szemhéjfesték Hot Chocolate
  • AVON Color Trend szemhéjfesték Snow Storm
  • Butterfly világoskék szemhéjfesték



Szemhéjceruzák, krémes szemfestékek:


  • essence eyeshadow top coat szemfesték
  • AVON precision glimmer szemfesték
  • AVON eye illuminating szemfesték
  • S-he Stylezone szemfesték
  • AVON big colour szemhéjceruza
  • Golden Rose glitter body pencil  



Szájfények:
(ebből van a legtöbb)


  • 1. - 4. : Miss Sporty szájfények
  • 5. : Shiny Lip Gloss (nem tudom milyen márka)
  • 6. - 8. : AVON Glazewear Extreme glossy mini szájfény szett
  • 9. : AVON Glazewear Sparkle szájfény
  • 10. : AVON Color Trend perfect pout színváltós szájfény
  • 11. I love Just U juice lips szájfény
  • 12. : Rimmel Lasting Finish tartós ajakrúzs
  • 13. : Astor Liquid Kiss folyékony ajakrúzs
  • 14. : Bravo Girl! tégelyes szájfény szett

Nos, hát egyenlőre ennyi, ha előkerül a többi eltűnt sminkcucc, akkor azokról is lesz bejegyzés :)

Ti szoktatok sminkelni a suliba/munkahelyre???

2012. szeptember 11., kedd

Kedélyjavító vásárlás

Ma fél 4-ig suliban voltam, és mi tagadás 9 tanóra egymás után azért eléggé fárasztó. Hazafelé még volt háromnegyed órám a buszig, így gondoltam bemegyek a Rossmannba nézelődni, hátha találok valami érdekeset.

Útban a bolt felé viszont megláttam egy fodrászbolt kirakatában pár üveg körömlakkot. Próba szerencse, betértem a boltba. A pulton jó nagy választék volt lakkokból, meg más körmös dolgokból.

Végül ezeket vettem meg:

Flormar körömlakk 321 
(nem ismerem ezt a márkát, ez az első ilyen lakkom, ha valakinek van vele tapasztalata, írja meg)

Virágos körömmatrica
Ilyet már régóta szerettem volna, csak eddig nem találtam olyat ami tetszik. Múltkor az essence állványon néztem, de eléggé ki volt fosztva a készlet. Most már végre ilyen is van ;)



Hamarosan jönnek az ezekkel készített körmök :)

2012. szeptember 10., hétfő

Just Pink körmök

Ismét eljött a körömfestés ideje!

A múlt heti narancssárga után egy újabb vad, feltűnő színt akartam, amivel stílusosan kezdem az iskolaévet.

Ezúttal az egyik legcsajosabb színé, a pinké a főszerep, két árnyalatban:

Napfényben:

Árnyékban:

Bocsi a kis méretű képekért, de a fényképezőm egy rakás sz*r, teljesen túlexponált képeket csinált a körmeimről, így kis méretben mutat még a legjobban.


A lakkok, amiket használtam hozzá:


  • kétféle rózsaszín Aden lakk (sajnos az árnyalatok nevét nem tudom megmondani, mert lekopott a címkéről a számuk)
  • essence XXXL Shine Gel - Look topcoat  

A színátmenet szivacsos technikával készült.


(Megjegyzés: utólag jöttem rá, hogy nem ártott volna valami halvány színű alapozólakkot használni, mert a képeken ugyan nem látszik, de nem teljesen fedtek a színek, főleg a világosabb rózsaszín.)

2012. szeptember 9., vasárnap

A nagy visszatérés :)

Hölgyeim, csajok, Kedves Olvasók!


Örömmel jelentem, hogy az internetproblémám végre elhárult!!!
Pénteken végül megérkeztek a szerelők az új modemmel, be is üzemelték, működik :) Elhihetitek, nagyon vártam már ezt a pillanatot.

Tudom, hogy az utóbbi időben alig voltak bejegyzések, és amiket írtam, azok is egy kissé összecsapottak voltak. Ez azért volt, mert csak másoknál tudtam netközelbe kerülni, és sosem volt 10 - 15 percnél több időm a gép előtt, ez  pedig kevés egy jó poszt megírásához. Viszont sok ötlet született későbbi bejegyzésekhez, ezeket holnap kezdem el leírogatni.

Most azonban a helyzet végre megoldódott, itthon újra hasít a net, update - eltem a hiányos bejegyzéseket, és mától újra aktívan folytatom a blogolást!!!

Tehát hajrá, olvassatok, kommentáljatok továbbra is, mert mostantól újult erővel vetem magam a "munkába" :) :)

2012. szeptember 3., hétfő

Narancssárga Pall Mall köröm

Mostanában nem jönnek könnyen a köröm ötletek (köszönhetően a net hiányának is), ezért kicsit nehéz kitalálni, milyen körmöt is fessek.

Az alábbi ötlet úgy jött, hogy pakolás közben a kezembe került egy cigisdoboz.

Íme a narancssárga Pall Mall inspirálta körmök:

Árnyékban:

Napfényben:

Ezekkel a lakkokkal készült:



  • essence colour&go 46 wake up!
  • essence XXXL Shine Gel - Look topcoat 

2012. szeptember 2., vasárnap

Egy kis szünet...

Akik rendszeresen olvasnak, azok gondolom észrevették, hogy mostanában megritkultak a bejegyzések a blogban. Akik a Facebook - oldalamat is követik, azok tudják hogy azért, mert otthon nem működik a net. 

Egyszer már kinn voltak a szerelők, azt mondták, valószínűleg tönkrement a modem, nem is tudták megcsinálni, ki kell cserélni. Persze nem volt náluk másik, így azt ígérték, jövő héten visszajönnek és hoznak egy újat. Hát erre kíváncsi leszek, már nagyon várom.

Most is csak azért tudok gyorsan 1 - 2 bejegyzést írni, mert nem otthon vagyok, de itt sincs túl sok időm a gép előtt ülni. Így egyenlőre sajnos nem tudok kommentelni se a többi blogba amit olvasok, se válaszolni azokra, amik ide érkeznek. Ha feltűnik hét közben egy - egy bejegyzés, akkor az csak időzített (holnap pl. lesz egy).

Amint végre megoldódik a dolog azonnal megírom.

Tehát: kizárólag technikai okok miatt van most szünet, szó sincs arról, hogy abba akarnám hagyni a blogolást!!!


(Folyt. köv. remélhetőleg minél előbb...)